Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Rólam

Örömmel köszöntöm Önöket, és engedjék meg, hogy pár mondatban bemutassam magamat és vállalkozásomat.

 

Polner Ferencnek hívnak. 1984-ben születtem.

A masszázs világához hosszú és kanyargós út vezetett. A tanulmányaim befejezése után dolgoztam pincér felszolgálóként és cukrászként is. Az igen hosszú műszakok valamint az éjszakázás és a 10-12 órás „talpalás” mind fizikailag, mind lelkileg is megviseltek, ezért olyan munkaterület felé kacsingattam, ahol saját magam is jól érzem és még másokon is segíthetek. Így ismerkedtem meg először a svédmasszázzsal , amelyet tanfolyam keretében sajátítottam el. Megérintett ez a különös világ ezért folyamatosan különböző tanfolyamokat végeztem el.

2016. februárjában fejeztem be 2 éves gyógy-és sportmasszőr iskolámat, melynek végén okleveles szakképesítést kaptam.

 

Tanulmányaim során részletes ismereteket szereztem anatómiából és élettanból, különböző klinikumokból (belgyógyászat • bőrgyógyászat • ortopédia • reumatológia • traumatológia) és számos más kapcsolódó témakörből (masszázs elmélet • egészségnevelés, egészségmegőrzés • fertőtlenítés, sterilizálás • interakció az egészségügyben • betegjogi ismeretek • masszázs szakmai szolgáltatás).

 

A masszázs, mint egészségmegőrző- és javító módszer, nagyon nagy múltra tekint vissza. Sikerét sok mindennek köszönheti: a masszázs nem jár drasztikus beavatkozással, nem kerülnek mesterséges anyagok a szervezetbe, rengeteg módon fejti ki hatását a mindennapi életben - és mindezek tetejébe még élvezetes is. Érdemes hát kipróbálni!

 

Az izmokban levő feszültségek szinte mindig belső feszültségek lecsapódásai, és az ezek feloldásában való segítség is része a masszőr munkájának. Szeretettel várok mindenkit relaxációra, fájdalmak megszüntetésére, illetve a külső és belső feszültségek oldására!

 

Amennyiben egy hosszabb kezelést is szívesen kipróbálna, akkor ezt is megteheti a VII. kerületi szalonomban.

 

Megközelíthetőség:

A 70-es, 78-as trolibusszal, valamint a  kis földalattival a Kodály körönd megállótól pár percre.

Az autóval közlekedőknek jó hír, hogy a Városligeti fasorban a Lövölde téren és a Rottenbiller utcában ingyen parkolhatnak.

Elérhetőség:

Telefon: 0630/230-3411.

A szalon címe: 1077. Budapest, Király utca 101. 27,kapucsengő.

PF.masszázs stúdió.

 

Fizetési lehetőségek szalonomban:

  • készpénz,

  • bankkártya,

  • K&H, MKB és OTP Szép kártya.